A Projektről
A felgyorsult és folyamatosan változó gazdasági és társadalmi környezet állandó kihívást jelent mind a munkáltatóknak, mind a képzési intézményeknek. A munkaadók olyan munkatársakat szeretnének alkalmazni, akik széles körű elméleti tudással és naprakész iparági tudással rendelkeznek.
Nemcsak Magyarországon, hanem Európában is mindennapi probléma a szakképzési rendszer és a munka világának összehangolása, mivel a szakképzési rendszerekből kikerültek tudása, készsége sokszor nem fedi a munkáltatók elvárásait.
A duális képzés bevezetése ezt a problémát próbálja megoldani, a munka alapú tanulást helyezi az előtérbe. Nagyon fontos ebben a folyamatban a cégeknél dolgozó mentor személye, mivel egyfajta híd szerepet tölt be az iskola és a munkahely világa között, segíti a tanulókat az eligazodásban a két világ között.
A mentor munkájának támogatása, s ezáltal a duális képzés eredményesebbé tétele volt a fő célja a TREBAG Szellemi tulajdon- és Projektmenedzser Kft-nek, amikor a DEMETRA (Development of a Methodological Training for Company Instructors Providing Work-Based Trainings in the Plastics and Related Industrial Sectors) című projektet konzorciumi partnereivel együttműködésben megtervezte, majd az Erasmus + program támogatásával, 2017 novemberében elindította.
A 2017-01-HU01-KA202-035951 kódszámú projekt során olyan képzési anyag kerül kidolgozásra a mentorok számára, amely külön hangsúlyt fektet a Z generáció tanulási szokásaira, így segítve a mentorok által nyújtott képzés eredményességét.
A képzési anyag kifejlesztését 4 országban végzett felmérés előzi meg, majd az eredmények alapján kidolgozott tananyagot és módszertant elsajátítja a mentorok egy csoportja, akik saját munkájuk során alkalmazni is fogják a tanultakat. Az így szerzett gyakorlati tapasztalatok és visszacsatolások mentén alakítja ki a végleges képzési anyagot a konzorcium, melyet elérhetővé is tesz az érdeklődők számára.
A projektben 4 országból 7 intézmény működik együtt. Magyarországról a konzorciumvezető TREBAG Kft.-n kívül a PEMÜ Műanyagipari Zrt. és a Magyar Műanyagipari Szövetség vesz részt, Szlovákiából az A–Omega, Romániából a Babes-Bolyai Egyetem és az Energom, Görögországból pedig az IDEC.
A projekt befejezése és az eredmények közzététele 2020 áprilisában várható.
X
Mik a Sütik és mire használja a weboldal azokat?
A sütik kis adatcsomagok, melyeket az Ön által látogatott webhelyek mentenek a számítógépére. Széles körben alkalmazzák a weboldalak működtetésére, vagy hatékonyabb működése érdekében, valamint a weboldal tulajdonosa számára információ szolgáltatás céljából.
Sütik általi adatkezelés
A Felhasználó hozzájárulása esetén a Szolgáltató a Honlap használata során egyedi azonosítót, úgynevezett sütit (cookie-t) helyezhet el a Felhasználó számítógépén vagy mobil eszközén, melyet a böngésző kezel (pl. egyedi azonosító, honlap neve, szám illetve betűkarakterek).
A Sütik típusai
Tárolás szempontjából két fő típust különböztetünk meg, az „állandó” és az „ideiglenes” sütiket.
Az állandó sütit - mely a weboldal újbóli meglátogatását támogatja - a böngésző egy meghatározott időpontig tárolja, mely nem törlődik annak bezárásakor. Az „állandó” sütik esetében az adatokat a Szolgáltató korlátozott ideig, vagy a Felhasználó hozzájárulásának visszavonásáig kezeli, ugyanakkor a Felhasználónak lehetősége van a sütik törlésére a böngésző beállításaiban.
Az ideiglenes, munkamenet süti a böngésző bezárásával automatikusan törlődik.
A sütiket elhelyező szolgáltatók szempontjából az ún. first party sütiket a meglátogatott oldal helyezi el a Felhasználó eszközén, azok olvasására is kizárólag ezen oldalak alkalmasak. A Third party sütiket a felkeresett oldaltól elkülönülő szolgáltató, szervezet stb, hozza létre illetve helyezi el, pl. az oldal látogatottságának elemzése, vagy az oldalba beágyazott tartalmak (videók, képek, flash tartalmak) megjelenítése, bizonyos esetekben pedig célzott reklám és marketing megkeresések küldésének céljából.
Az internetes böngészők jelentős része az alapbeállításból adódóan elfogadja a sütiket, ugyanakkor lehetőség van ezek felhasználó általi letiltására, visszautasítására is.
A sütik tiltásához kérjük, hogy végezze el a szükséges beállításokat a számítógépe vagy mobil eszköze böngészőjének internet/böngésző beállítások menüjében (tiltás, visszavonás).
Jelen weboldal Sütiket kizárólag a weboldal helyes működése érdekében, valamint statisztikai célokra használ, azokat harmadik félnek nem adja tovább. A tárolt Sütik alapján a felhasználó nem beazonosítható, anonim marad.
A Sütikkel kapcsolatos további információkért kérjük látogassa meg a https://www.allaboutcookies.org oldalt.